Helló. Régen volt itt friss, és szánom bánom. De azért jó olvasást! :) És ne feledje el senki sem a 'Tetszik' valamint 'Nem tetszik' gombot sem. ;P
2012. 12. 29. szombat
JOSH:
Éreztem, hogy ez a nap különleges lesz,de nem számítottam rá, hogy egyetlen cselekedetem hatalmas lavinát indít el.
***
Már vagy fél órája hallgatom Nate és anyám heves szóváltását,melynek fő témája én voltam. Legalábbis hozzám volt köze. Na meg a ma estéhez. Amire anyám nem szívesen enged el... Mikor ezt Nate megtudta telefonon keresztül, már száguldott is felénk,hogy anyámat meggyőzze.
Ebből persze csak az lett, hogy félórája hajtja mind a kettő a maga igazát, miközben én a konyha ajtó félfájának támaszkodva mulatok rajtuk. Nagyon viccesek tudnak lenni a veszekedő emberek. Persze ha te vagy az egyik vitázó fél, akkor nem veszed észre a humoros oldalát...
-Nyugodtan elengedhetné! Nem lesz semmi durvulás. 2-re,3-ra vissza is érünk. - Nate ezek mellé még bevetette egy könyörgő kiskutya ártatlan tekintetét.
Tudtam, hogy anyám beadja a derekát, hisz Nate tudott olyan ellenállhatatlan lenni, hogy azt még a legédesebb kiscica is megirigyelhette volna. Csak pár másodperc,és anyám rábólint a dologra.
És öt, négy,három,kettő...
-Jól van!- nézett az ég felé,majd rám emelte szigorú tekintetét – De nem lerészegedni!
Vigyorogva bólintottam egyet, jelezve, hogy megértettem a parancsot. Nate pedig öröm ujjongásban tört ki.
-Király! Köszönjük Mrs. Button! - intett anyámnak,majd kivonszolt engem is a házból.
Még felnéztem, az ablakainkra,ahol anyám szemei villogtak ránk, aztán egy emelettel feljebb, ahol Maryt láttam elsietni az ablaka előtt.
MARY:
Már rég késésben voltam. Sebastian, a Barlang névre hallgató szórakozóhely vezetője szólt, hogy 6 körül ugorjak be összeszedni a rumlit a tegnapi szülinapos után. Már fél hét, és én még mindig itthon szenvedek.
Jó tíz perce értem haza a gyakorlásból. Megegyeztem a portással a próbaterem bérlését illetően. Más időpontot kértem, így senkivel nem kell osztozkodnom. A gond csak az, hogy hétvégén én töltöm be a Barlang pincérnői posztját. Így amint hazaérek, már rohanhatok is dolgozni.
Persze tudom,hogy ez nem kifogás. Főleg nem Sebastiannak. Elképzeltem olajos, kreol bőrét, mandulavágású szemeit,mit még inkább összehúz a haragtól, s ujjait mik vagy idegesen kopognak a pulton, vagy turkál velük alig 10 centis fekete hajában.
-Mentem melózni, én zárok, majd csörgök, ha hazaindultam. Szia anyu! - ordítottam el magam a bejárati ajtóban.
Miután becsaptam magam mögött az ajtót, csak remélni tudtam, hogy Sebastian vagy nincs ott, vagy nem lobban éktelen haragra...
Futva indultam meg a buszmegállóhoz. Jó szerencsével elérem a párperc múlva induló járatot, ami bevisz a központig. Viszont ha lekésem, még jó negyven perc futás vár rám. Talán harmincöt, ha lerövidítem a kis utcákon.
Szerencsémre viszont többen szálltak fel a nagy átlagnál, így igaz utolsóként,de felkerültem a buszra. Lerogytam a legközelebbi üres ülésre, hogy kifújjam magam. Ám hiába dobolok a lábammal a padlózaton,vagy hiába rágom a számat, a busz nem megy gyorsabban. Az agyam viszont annál inkább. Csak pörögnek benne a gondolatok. Többek között Sebastian reakcióját próbálom kitalálni. Volt már,hogy elkéstem, de eddig sosem léptem túl az öt percet... Csak remélni tudom, hogy nem leszek kirúgva.
A busz lefékezett a központi megállóban, én pedig rakéta módjára suhantam le róla. A következő pillanatban már a Barlanghoz vezető utca betonlapjait koptattam öles lépteimmel. Körülbelül egy percbe telt, mire a bejárathoz értem. Nem volt rajta lakat, szabad bejárást engedett bárkinek. Ebből csak arra következtethettem, hogy Sebastian már bent toporog, dühöng,miközben várja a percet, hogy kinyírhasson.
Remegő szívvel,és kezekkel léptem be a hatalmas helyiségbe. Még be sem csuktam magam mögött az ajtót, máris meghallottam a baljós mondatot.
-Értékelem, hogy befáradt ma még dolgozni kis hölgy...
Szembefordulás nélkül is elég teljes képet kaptam Sebastian hanghordozásából ahhoz, hogy rettegjek az elkövetkezendő bő egy órától, amit nyitás előtt még el kell szenvednem. Viszont ha nem állok vele szemtől szembe akkor még rosszabb lesz.
Megfordultam, és mielőtt bármit mondhattam volna letámadott a kérdés áradat.
-Mire véljem ezt? Máskor még nem késtél ennyit. Belekeveredtél valami bandába? Vagy apád megint segítséget kért? - keresztbe tett karokkal és szigorú szemekkel várta a válaszaim.
-Úr Isten! Nyugi nem történt semmi. Nem vagyok hülye! - őt megkerülve a pult mögé telepedtem és egy konyharuhával elkezdtem tisztogatni a munkafelületet.
-De egyszer már kerültél bajba miatta! - támaszkodott a pultra a könyökével.
Felment bennem a pumpa. Az embernek elég egyszer hibázni, és többé nem is hagyják békén amiatt. Dühösen ledobtam a konyharuhát a mosogató szélére, majd ugyan olyan vehemenciával válaszoltam.
-Igen. Egyszer és nem többször! Különben is tanultam belőle eleget...
Haragtól és dühtől villogó szemeimet az övébe fúrtam. Nem futamodott meg, még csak meg sem rezdült egy pillanatra sem. Tudtam, hogy csak jót akar, de utáltam, hogy folyton emlékeztetett a múltban elkövetett ballépéseimre. Ennek ellenére nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy szigorú tekintete is csak féltést sugárzott.
A fagyos légkört Tony a besegítőmunkás srác törte meg.
-Helló főnök! Meghoztam a jeget. Ó szia Mary! - köszöntött minket vidáman a hatalmas hűtőtáskával háttal befelé sasszézó Tony.
Valószínű nem mérte fel a feszült légkört, de már nem is adtunk neki rá lehetőséget. Sebastian elviharzott, hogy behozza a maradék rakományt,én pedig újra belemerültem a munkalap fixírozásába.
Az elkövetkezendő egy órát magamban dudorászva töltöttem. Csak Tony zavart meg néha, ha nem tudta minek hol a helye. Sebastian valamilyen furcsa oknál fogva nem nyaggatott tovább, így nyugodt percek között mostam fel a színpadot, a táncteret, a fal menti asztalok,és sarokülők környékét, majd végül a pult mögötti padlózatot. Amint a színpad felszáradt, Tony már állította is be a fényeket és a hangosítást. Én pedig megtisztítottam az asztallapok felületét,valamint kipucoltam a hamutartókat és immár tisztán, visszatettem őket eddigi helyeikre.
Még tíz perc volt nyolcig, ami a nyitás, valamint a koncert kezdetét is jelentette volna, mikor Sebastian telefonja megcsörrent. Tony már végzett a fényekkel és én is az utolsó hamutartót tettem az asztalra, mikor főnökünk borús arccal tette le a készüléket.
-Késnek... Most beszéltem a frontemberrel, és azt mondta lerobbantak, így jó ha ideérnek kilenc előtt pár perccel.
-Mi van? És addig mi a frászt csinálunk? - fakadtam ki.
-Hát... Jó kérdés. -kedvtelenedett el még jobban Sebastian.
A Barlang fennállása óta mindig élő zenekarok játszottak a színpadon, ám féltem hogy ezt az íratlan szabályt most fogjuk megszegni. Ránéztem a színpad sarkában álló gitárra és szégyelltem magam, amiért hagytam, hogy a következő mondat elhangozzon a számból.
-Van egy ismerősöm. - Tony és Sebastian is felkapta a fejét e szavakra. - Igaz nem élőzenét játszik, de nagy ínségben lévén, be kell érnünk holmi DJ-vel is...
Tudtam, hogy Sebastian utálni fog, amiért csak a gondolat is felmerült bennem,hogy e szent színpadra lábát tegye valami megsüketítőművész, de nyolckor nyitni kell, nincs zenekar megközelítőleg még egy óra hosszáig, és öt perc múlva nyolc...
Sebastian morgásba hajló sóhaja tisztán kivehető volt a hatalmas és üres teremben.
-Hívd ide... - elkeseredettségében csak bevonult az irodájába.
Én pedig már tárcsáztam is az ismerős számot a telefonomba. Pár búgás után fel is kapta.
-Szia Deni, itt Mary. Szükségünk lenne egy kis segítségre... - támadtam le rögtön.
-Bővebben? - kérdő hangneme megmosolyogtatott.
-Gyere ide a Barlangba öt percen belül. Hozd a cókmókodat. - ezzel letettem a telefont és zsebre tettem.
A pult mögé álltam, felvettem a kötényemet és kicsit megigazgattam a hajamat egy két simítással. Tony is beállt mellém a pulthoz.
-A főnök eléggé morcos per pillanat. - jegyezte meg, miközben pár koktélcseresznyét tett ki egy kis tálba.
-A zene teszi. Mindig rendes bandák játszottak itt. Most meg... - előhúztam a pult alól pár üveget és poharat – kénytelen behódolni a mű csinálmánynak. - ezzel némaságba burkolóztunk néhány percig.
Hirtelen kicsapódott az ajtó, és Deni torzonborz narancssárga haja villant meg elsőként. A karján cipelt hatalmas táskákat előbb Tony vette észre és rögtön segített neki cipekedni.
-Helló haver. Szia Mary! - köszönt nekünk Deni – A színpadhoz pakoljak? - csillantak fel zöld szemei.
-Igen. - mosolyogtam halványan – A múlt héten még nem zöld volt? - emeltem kérdő tekintetem élénk színű hajkoronájára.
Pár értetlen pislogás után kissé különc barátom is rájött, hogy a feje tetején viselt színkavalkádra céloztam.
-Ja hogy a hajam! - nevetett fel vidáman – Ismersz, meguntam.
Deni már kötötte is össze a különböző zsinórok tömkelegét a laptopjával, a keverőpultjával és sok olyan köcölékkel, amihez én még hozzányúlni sem merek.
Ránézetem a falon függő órára. 19.59, tehát már nyithatunk. Odaballagtam az ajtóhoz, és felkapcsoltam a villódzó Open táblát. Deni már összeszerelt mindent, így pillanatokon belül felcsendül majd valami zenebona.
Én pedig Tony mellé szegődtem a pultnál.
-Hát ez sem ment könnyen... - fújta ki a tüdejében maradt levegőt pincér és pultos társam.
Keserűen felnevettem.
-Ez még csak az eleje. Ne hamarkodjunk el semmit...
Ekkor szállingóztak be a mai nap első vendégei.
JOSH:
Azért jobbat reméltem egy igazi élőzenés estétől. Oké, hogy késnek az előadók, de könyörgöm! Ez már kínzás... Tíz perce ülünk itt és hallgatjuk ezt a nyenyerét. Mondjuk szenvedtem már rosszabb miatt is, de ez is kegyetlen.
Halottam a mellettünk lévő asztalnál, hogy arról beszéltek elmennek,és majd a valódi koncertre visszajönnek. Bevallom én is kacérkodtam ezzel a gondolattal... Persze a pár elektronikus „zenéhez” szokott barátom társaságát nem igen akartam elveszteni, így maradtam.
A következő pillanatban arra eszmélt fel a nyitás óta igen csak megcsappant társaság, hogy abszolút nincs áram. Sehol! Így persze a zenebona is abbamaradt. Itt ülünk zene nélkül. Persze egy srác, aki kihozta nekünk az italokat, már kürtölte is szét, hogy azonnal megoldják a helyzetet. Valamiért bíztam benne,hogy mégsem.
Mindenki nevetgél, jól érzik magukat. Nekem már rég elvonta a figyelmem egy bizonyos dolog. Csodaszép, valószínűleg a hangja is ugyanolyan, mint feketén káprázó külseje. Bár lehet el van hangolódva, de tekintettel a hely múltjára, itt egy hangszer nem árválkodhat behangolás nélkül.
Hirtelen sürgető vágyat éreztem a húrok megragadására. Sosem voltam az a szerepelni vágyó típus, de a sejtelmes sötétség eléggé meghozta a kedvem az ilyesmihez. Most épp hogy el tudnék botorkálni a színpadig ebből a sarokból. Csak megmarkolnám az állványán terpeszkedő gitár nyakát, és játszanék. Nem égnek a reflektorok, így alig hiszem, hogy ki venné bárki is az arcomat. Úgyis csak a hangom számítana. Az pedig ilyen körülmények között is elég jól terjed...
Addig kell lépnem, míg vissza nem kapcsolják az áramot. Végül is hányszor adódik ilyen tökéletes alkalom a magam fajta piros szemű nyulaknak?
A ragadd meg a pillanatot elvet követbe felálltam a székről és elindultam a színpad felé, ahol a DJ csávó még mindig próbált valami eredményt kicsikarni a gépéből.
Az otthagyott asztalnál Nate és a többiek kicsit meglepődtek hirtelen és szótlan távozásom miatt, de egyikük sem jött utánam, hogy megállítson. Határozottan és megrendíthetetlenül lépdeltem kiszemelt célom felé.
Mire a színpad széléhez értem, kissé lankadt a lelkesedésem, de már nincs vissza út. Jöjjön aminek jönnie kell. Felléptem a lépcsőkre, magamhoz húztam a gitárt és a még mindig zsibongó közönség felé fordultam.
A szívem úgy dörömbölt a mellkasomban, mint valami géppisztoly mikor elsütik. Ennek ellenére a nyakamon átvetettem a gitár szíját és lefogtam a kezdő akkordokat.
A teremben hirtelen elhallgattak az emberek. Gondolom nem számítottak élőzenére kilenc előtt. Egy páran közelebb jöttek, néhány részeg még kiáltozott ezt azt, de nem törődtem vele. Csak a zenére koncentráltam. A ritmusra, amit már annyiszor eljátszottam otthon, egymagam. De most más a helyzet. Cseppet sem vagyok egyedül.
MARY:
Elképedve bámultam a színpad felé, ahol valószínűleg Josh énekelhet. Sosem néztem volna ki belőle, hogy ennyi ember előtt lenne mersze fellépni. Persze nem tartottam gyáva alaknak sem, csak az eddigi információimat véve nem tűnt egy szerepelni vágyó srácnak.
Egy halk csattanás, ami az ajtó felől jött. Gyors odakaptam a fejem. Egy magas, valószínűleg öltönyös fickó leejthetett valamit. Majd felvéve a padlóról, a füléhez emelte miközben a pulthoz közeledett,ahol álltam.
-Halló Ann. Itt vagy még?- letelepedett az egyik bárszékre,pont előttem – Nem, nem és nem! Az európaiakkal még három napon belül beszélnem kell! Nem érdekel, hogy éppen egy szuper turnét szerveznek a kis sztárcsapatuknak, nekem most kellenek azok a demók,vagy viszlát álom turné, viszlát álomcsapat és főként viszlát Eagle Records! - ezzel letette a telefonját majd lecsapta a pultra és a következő szavakat intézte felém – Egy vodkát kérnék. Vagy inkább rögtön kettőt.
Behunyta a szemét, az arcát a tenyerébe temette és rákönyökölt a pultra. Eléggé hosszú napja lehetett, ha így ki van bukva. Vagy csak szimplán munka mániás.
Végül abbahagytam az elemzését, kerestem egy zseblámpát és inkább kitöltöttem az italát, amit elé is toltam. Ahogy megérezte az üvegpoharat a könyökénél,mintha mély álmából ébresztették volna fel, ijedten nyitotta ki szemeit.
-Köszönöm. - károgta reszelős hangján, majd lehajtotta a pohár tartalmát.
Én már töltöttem a másikat és raktam le elé, de már másutt járt az esze. A szeme a még mindig koromsötét színpadon függött. Ott ahol Josh áll, és teljes szívéből énekel.
A szám véget értével Josh szinte úszott a tudatlan közönség tapsviharában, majd gyorsan lesietett a színpadról, végül a bárból is a hátsókijáraton... A haverjai meg utána. Gondolom kissé meg voltak hökkenve az énektudásától...
Az imént érkezett vendégem, a dupla vodkás öltönyös pedig miután felkotorta az állát a padlóról, megint a füléhez emelte a telefont, ledobott a pultra némi pénzt, az imént elé tett italról megfeledkezve kilőtt a bár ajtaján. Köddé vált. Mintha itt sem lett volna. Mintha nem hajtott volna le egy vodkát száradt torkán,s nem ámult volna el úgy Josh-tól. Még utána lestem a piciny utcára néző ablakon keresztül, s láttam amint körültekint, majd fejvesztve futni kezd valószínűleg Josh után, mivel a hátsó kijárat irányába igyekezett.
A furcsa jelenetből Deni élénk hajzuhataga rángatott ki, ami még így a sötétben is rikító jelségnek számított, és ami pont az orrom előtt libegett volna tova. Még épp időben nyúltam utána ahhoz, hogy kiragadjam a kezéből az itt hagyott vodkával teli poharat.
-Hé,hé,hé! Az a vendégé! - förmedtem rá.
-Ugyan már Mary... Hisz te is láttad, hogy már elment. Különben is, olyan igazi kő gazdag seggfejnek nézett ki. Ez az egy vodka nemfog neki hiányozni... Gondolj rá úgy hogy jótékonykodott egy kicsit, méghozzá a szegény vese porzásban szenvedő személyemnek. - nevetett fel Deni a végére.
A bár egész területét hirtelen fényár borította el,legalábbis az előbbi koromsötéthez viszonyítva iszonyú világos lett.
-Helló, egy Kék Curasso-t kérnék. Köszi. - egy igazi szőke cicababa bukkant elő a semmiből, Deni háta mögött.
Honnan a fenéből bukkant ez elő?
-Viheted. - dörmögtem Deninek, majd a lány felé fordultam hideg, erőltetett mosollyal – Máris adom. - s nyúltam a pohárért és a megfelelő flakonért.
JOSH:
Alig bírok magammal. Az ereimben a vér úgy buzog, mint még soha... A színpadon voltam igazán elememben. Le sem tagadhatom, hogy imádtam ott fent lenni. Mintha oda teremtettek volna.
Igazándiból nem tudom miért szaladtam ki a hátsóajtón, de most már mindegy is. Csak futok és futok, amíg a lábam bírja. Nem érdekel hogy hova, csak had mozogjak. Muszáj valamit tennem a magamat is túlszárnyaló bennem növekvő energia bombával...
Hirtelen a haverjaim hangját hallottam meg a hátam mögül.
-Hé! Te Isten verte hülye! Hova futsz már? - röhögcsélnek mögöttem – Állj már meg te barom!
Mostanra már jócskán kifárasztottam magam ahhoz, hogy meg tudjak állni, és bevárjam őket. Mire utánam értek majd ki köpték a tüdejüket. Nate a térdére támaszkodva, zihálva köpte ki a köve tkező szavakat.
-Ha... legközelebb... mini maratonra készülsz... inkább szóljál! Okés? - végül egy hatalma nyögés kíséretében kiterült a betonjárdán.
Nevetésben törtem ki, majd törökülésben letelepedtem a legjobb barátom mellé. Ekkor az egyik hülye gyerek előhuzakodott egy papírzacskóba csavart üveggel.
-Valaki piát? - ajánlotta fel nagylelkűen.
-Mid van? - kérdezte a harmadik nagy paca a járdán.
-Nemtom... - ekkor kicsit jobban szemügyre vette az üveget, majd ténylegesen is válaszolt a kérdésre - Hú baszki! Ez egy kibaszott Jack Daniel's. - röhögve odapasszolta a mellette fekvő embernek, aki egy hatalmas korty után elismerően hümmögve odanyújtotta Nate-nek.
-Honnan szerezted? - kérdezte Nate lecsukott szemmel, miután jócskán meghúzta az üveget, majd a kezembe nyomta.
A srác röhögve válaszolt.
-Legjobb pia az ingyen pia! - mosolygott kitartóan – A Barlangból hoztam,de csss! - ekkor szakadt ki belőle a röhögő görcs, majd az enyhe alkoholbefolyásoltság alatt lévő enyveskezűnk felborult a saját lábában, így már négyen tartózkodtunk a járdán ülő vagy fekvő helyzetben.
Saját ügyetlenségén még inkább elkezdett röhögni,amíg köhögő rohamba nem csapott át mindez. Ekkor léptem oda hozzá és kapartam fel a földről. Majd a kezébe nyomtam a lopott piáját, és ráförmedtem.
-Mi a francért hoztad ezt el te Isten verte barom! Nem hiányzik a nyakunkra a baj! - ezzel elengedtem, mire megtántorodott, de fogást talált a közeli ablakpárkányon. Jócskán meghúzta az üveget, majd vállat vonva elfordította a fejét arra, amerre jöttünk.
A következő pillanatban már csak a Jack Daniel's csirimpelő hangját hallottuk,amint ezer szilánkra törik az üvege a járda betonján, s a benne található igen drága ital belefolyt a csatornába.
Lopkodós barátunk hirtelen sietősre fogta, s az ellenkező irányba sprintelő alakját vehettük csak észre. Ekkor hallottuk meg a felénk közeledő futó lépéseket. Mindahányan voltunk szanaszéjjel széledtünk a szélrózsa minden irányába.
Én még felkapartam a még mindig a földön heverő Nate-t, majd magam után húzva elindultam a feltételezett helyes kis utcába, ahol egérutat nyerhetünk, valamint még körülbelül hazafele is vezet. A gyors balkanyar bevétele után egy rövid egyenes szakasz volt előttünk, majd egy jobbkanyarral befutottunk egy aránylag kivilágított utcára, amely közepén egy párpillanat múlva induló helyi járatos busz álldogált startra készen.
Minden erőmet bevetettem,hogy másodmagammal elérjek a buszig az indulás pillanata előtt. A sofőr látta, hogy teljes erőnkből futunk felé, így nem indult el nélkülünk, amit felszálláskor nem győztem megköszönni. Nate nem volt olyan állapotban, hogy hálálkodni tudjon, de ő is biccentett egyet csak a rend kedvéért.
A busz elindult, és mi megpróbáltunk hátraevickélni egy üres kettes ülésig. Az első adandó alkalommal élve lerogytam a belső ülésre, Nate pedig mellém zöttyent és lehunyta a szemét. Nagyon ki volt készülve.
Kezdjük azzal, hogy ő eleve többet ivott mint én. Bár a hülye, barom-állat, lopkodós gyerek rekordját nem tudta megdönteni, de jócskán felöntött a garatra. Aztán még utánam is vetette magát,mikor kirobogtam a Barlangból, majd most az imént is jól felkavarodhatott a gyomra. Gondolom a busz zötyögése sem tehet neki jót per pillanat...
-Nagy hülye ez a Zack ugye? - szólalt meg hirtelen, még mindig lecsukott szemmel.
-Hogy ki? - nemigen vagyok tisztában Nate összes haverjának a személyazonosságával.
-Az a hülye aki elhozta azt a nyamvadék üveget a Barlangból... Egyszer még el kapom amiért így megfuttatott. Ráadásul részegen! - Nate harsány röhögésben tört ki.
Nyoma sem volt az előbbi sárgaságának. A buszút végéig csak szitkozódott, én meg vagy csendben röhögtem rajta, vagy csitítgattam. Legalábbis erősen próbálkoztam a csitításával.
Szerencsére a busz útiránya pont egybevágott Nate-ék házával, és mivel a sofőr is látta, hogy jobban jár, ha a házuk előtt rakja ki Nate-et, ezért én megmutattam a helyes házat, elkísértem a kapuig, majd visszasiettem a buszra, leültem egy ajtóhoz közeli ülésre, és a közelünkben lévő buszmegállóig meg sem szólaltam. Akkor is csak azért, hogy jelezzem, leszállnék.
A hűvös szél a buszról leszállva hazáig kísért azon a két és fél utcán át, amíg el nem értem a lépcsőházba vezető ajtót, majd be nem ütöttem az ajtózár kódját. Onnantól már a helyiség melege zárta közre testemet.
Felkapcsoltam a lépcsőház villanyát, és felsiettem az emeletünkig. Óvatosan besomfordáltam a bejárati ajtón, majd gyorsan, de halkan a szobám ajtajáig osontam. Semmire sem vágytam jobban, csak a meleg, puha ágyamra, mely nyugtató és pihentető álmokat ígért.
Érzés (Josh ezt a szöveget énekelte a gitár kísérettel-sajnos a dallamot nem tudom meg mutatni...)
Csak figyelem a felhőket,
Nézem, ahogy terülnek
Lágyan az égen
Meg kell fogadnom magamnak
Hogy mostantól szabadnak
Kell ujjá születnem
Hiszen nincs más, csak az érzés,
Mit a szívem úgy hajszol
És érzem, ez az a lépés,
Mi egy élete szól
Egy életre szól!
Bár léptem egyet előre,
Mégsem jutok dűlőre
Bellül, magamban
S mégsem érzem azt, hogy már haladtam
Azt, hogy már haladtam
Hiszen nincs más, csak az érzés,
Mit a szívem úgy hajszol
És érzem, ez az a lépés,
Mi egy élete szól
Egy életre szól!
Figyelem a felhőket,
Nézem, ahogy terülnek
Lágyan az égen
Már nem töprengek magamon,
Mert mostantól szabadon
Szárnyalhat a szívem
Hiszen nincs más, csak az érzés,
Mit a szívem úgy hajszol
És érzem, ez az a lépés,
Mi egy élete szól
Egy életre szól!
Puszi, Mystic Angel :)
